Egy újabb csodálatos nap... Gábor kézbe vehette Hédit! Igaz Lénát köszöntöttük névnapja alkalmából, mégis Hédi lett ma a középpontban.

A nővérke ragaszkodott hozzá, hogy most apuka mellkasára kerüljön kicsi lányunk Hédike, mivel Lénust én már megdajkálhattam. Először tiltakozott Gábor, de ragaszkodtam énis hozzá, hogy megtapasztalja ő is ezt a csodálatos érzést. Nagyon meghatódott... Most én készítettem róluk fotókat és néztem őket csodálattal...

Apa szerep... Egy fontos kapcsolat, és nem mellékes szerep! Mert mit adhatnak az apukák? Szeretet, biztonságot, törődést... Példakép,oltalmazó és erőt adó. Miközben tartotta Szivecske mosolygott, és én hiszem, hogy ő is érezte ezt a kapcsolatot. Gábor azt mondta, hogy lelkiismeret furdalása van, amiért nem az én kezembe került először, de én ezt mondtam neki: ,, Ő a te lányod is, vér a véredből!" Egy fontos kötelék... 

Teljes bizonyossággal hiszem és tudom, hogy nagyon jó apa (lesz). Az a fajta aki szívből szereti lányait, aki félti és óvja őket mindentől. Aki próbálja az életre nevelni őket, és aki próbál megadni nekik mindent. Aki minden este majd esti mesét olvas és aki addig nézi őket amíg álomba nem merülnek. Aki hajlandó lesz még barbie babákkal is játszani a lányok kedvéért!

Azt hiszem jól választottam! Nem hiszem, tudom...

Az első kézbevétel... 2 hét után ma először kezembe vehettem Kisbékát. Az érzés? Leírhatatlan...

A mai 6 órás látogatásnál kedvenc nővérkém volt bennt. Nagyon kedvelem, mert mindent elmagyaráz, kedvesen beszél, és a babákkal is finoman bánik, odafigyel rájuk. Miközben néztük a kicsiket, szólt hogy vigyünk egy széket Léna mellé... Akkor már sejtettem, hogy mi fog történni és rögtön szaporábban kezdett verni a szívem is. Kinyitotta a inkubátor oldalát és kivette babácskámat. A mellkasomra tette a szívem fölé, és a pulóverembe jól bebugyolálta. Így ültem ott vele, és csak mosolyogtam, Gábor is nézett minket meghatottan, és közben fotózott. Egy olyan pillanat, amit meg kell örökíteni, mert egy mérföldkő az életünkben. Bevallom őszintén, most éreztem először, hogy anya vagyok. Ahogy ott feküdt a mellkasomon, ahogy éreztem hogy veszi a levegőt, ahogy mozgott a pici keze a mellkasomon... a szívem megtelt anyai érzésekkel. De csak félig, a szívem másik fele Hédié, akkor telik meg teljesen, ha már őt is a karomba vehetem majd. 

Kétségbeesést végre felváltotta a boldogság és érzem az erőt magamban, hogy a lányaimért bármit hajlandó vagyok megtenni és feláldozni. A türelem meghozza majd a gyümölcsét és én az leszek. Anyai szív.... "Eldönteni, hogy gyermeket akarunk, egy pillanat műve csupán.De a döntés, hogy a szívünk a testünkön kívül dobog örökre szól."
Nekem mostantól már két testben dobog a szívem a testemen kívül!

Utálom ezt a kérdést... Mert én magam sem tudom rá a választ! Reggel bemegyek hozzájuk és azt látom, hogy nyugodtak és alszanak. 3 óra múlva közli az orvos, hogy Léna gyengébben van, nincs vizelete. Puff... Pedig én úgy látom, hogy jólvan, édesen pihen, jelét nem látom, hogy rosszabbul lenne. Hédit nyugtalannak látom, de a doktor aztmondja, hogy az állapota stabil. Pedig olyan szaporán lélegzik... Nem értem. Nem látok bele a dolgokba, hogy milyen harc mehet most a pici szervezetükbe. Ha lehetne, akkor csókokkal borítanám el őket, és minden egyes csókkal kiszívnám a fertőzéseket, gyulladásokat és hasonló mumus dolgokat, amik bántják őket. Néha arra gondolok, hogy érintésem varázs erejű, ami erőt ad nekik, és ahányszor simogatom őket, annyiszor lesznek majd jobban.

De sajnos ez nem így van... Mindig vannak hullámvölgyek, egyik nap rosszabbul vannak, másikon pedig jobban. Ezt a harcot ők vívják meg, mi csak nézzük őket, és szorítunk nekik, hogy legyen még erejük és kitartásuk. Mert ha már otthon leszünk, akkor sokkal jobb lesz és könnyebb! Mindig azt képzelem, hogy otthon vagyunk már, és a nagy ágyban alszunk négyen. Velünk vannak és mi figyeljük őket, egymásra nézünk Gáborral és mosolygunk. Boldogság, megkönnyebbülés, meghittség. Így fog pihenni a Herczeg család!

Milyen érdekes, hogy normális körülmények között az ember azt gondolja, hogy pici gyermeke csak maradjon mindig ilyen kicsi és aranyos. Mi meg azon szurkolunk, hogy teljen az idő és gyarapodjanak... Minden egyes eltelt nap után és minden egyes grammocska után örömódákat zengünk. Lénus jelenleg 800 gramm, Hédi régebbi mérés után 1140 gramm, bár esett vissza most ő is egy kicsit. El se tudjuk képzelni, hogy milyen lesz, amikor már pl. 2 kilót fognak mérni náluk. Pedig lesz ilyen is... Sőtt! Amikor már a ,,hízlaldába" átkerülünk, csak rakódnak azok a grammok, kilók. De most még nehéz elképzelni... Hogy manókáinkból hogyan lesznek majd óriás babák. Nehéz még az anyatej emésztése náluk, de ahogy Gábor is mondta, kicsi görcsök, kicsi böfik, kicsi sírdogálás, de nem adják fel! Harcos kislánykák!

Az enyém a 12. Már iskolás korom óta tartom a szerencseszámomnak. Akkor választottam amikor mindenki kérdezte, hogy neked mi a kedvenced. Választottam... Egy müzlis doboz hátulján voltak kivágható számok, amin állatos képek voltak. Valahogy tetszett ami a 12-es alatt volt. Talán a szavannán legelésző gazellák....

Gábornak az 5. Már neki is gyerekkora óta ez a kedvence. Kérdeztem tőle, hogy milyen okból, de nem emlékszik, talán egy mezén volt 5-ös szám.

Ezeket a számokat mindig beírjuk ha lottózunk, vagy bármilyen szerencsejátékot játszunk (nagyon ritkán...). Ragaszkodunk hozzájuk, pedig nem nyertünk még velük semmit, ami nagyobb nyeremény lett volna...

2013.05.12.  A mi főnyereményünk! Amikor megtudtam, hogy azonnali műtéttel világra fognak jönni a lányaink, feleszméltem a dátumra, ahogy néztem a telefonomat... Nem hittem a szememnek, hogy ez a véletlen így bekövetkezhet... Gábortól is szinte ezt kérdeztem először: ,,-Tudod hanyadika van? Nézted a dátumot?"

Ez a mi telitalálatunk, az életben egyszer bejött, ráadásul duplán. Ha tényleg a sors akarta így, akkor ez egy jel, vagy egy üzenet... Hogy minden rendben lesz és szerencsét hoznak nekünk és gyermekeinek is. Ugye...???

...akkor tejbankot nyithatnék! De ezek a könnyek nem az elkeseredés könnyei hanem a meghatottságé... Az a sok buzdító üzenet és az együttérző szavak... Annyira jól esik, hogy könnyeket csal mindig az arcomra. Az hogy ennyien mellettünk állnak, lélekben felerősít minket, és ezért hálával tartozunk! Toljuk a nehéz szekerünket fel a hegyre, és ti mindannyian segíteni próbáltok... Köszönjük!

Néha pedig azért sírok, mert érzem a nyomást, és a csapot le kell engedni... Csak egy kicsit, pár könnycsepp, amit észre sem lehet venni és akkor máris minden könnyebb! Néha pedig azért sírok, mert már megint sírok... Irónikus!

Sárga táblácska az osztály ajtója felett, feketén szerepel rajta ez a három betűcske:PIC= Perinatális Intenzív Centrum. Ittvagyunk mert itt kell lennünk, ide költöztünk. A látogatás 3 óránként van beosztva fél órákra: 9,12,15,18,21 óra. Ezzel be is van osztva a napunk, nekünk anyukáknak, akiknek piciny gyermekeik fekszenek itt. Minden látogatás előtt egy fejés, kis üvegcsébe visszük az éltető tejecskét picurkáinknak és reménykedünk, hogy ma már beveszi a piciny gyomruk. Sokan vagyunk akik hasonló helyzetben vannak, sorstársak vagyunk, már mondhatnám azt is hogy egy család. Ismerős arcok mindig a váróteremben, vannak akik már rutinosan várakoznak, vannak akik még frissek és tördelik a kezeiket az izgalomtól mint mi is... Viccelődnek ami elején furcsának tűnt, hogy honnan ez a lazaság, ezek a könnyű nevetések, miközben odabennt a pici életek küzdenek. De jól esik hallgatni őket, mi is kezdjük úgyérezni, hogy ez most a normális, átlagos... A téma persze mindig körülöttük forog... Melyik nővér aranyos, melyik doki jó fej, kinek mit mondtak, kinek mennyi teje van, kinek mit csinált éppen az életkéje stb. Megvan mindenki a maga kedvenc személye odabennt, akitől mer kérdezni, mert az nehéz... Van aki érzelem nélkül közli szárazon a tényeket, van aki keveset mond, van aki túl sokat. Nekünk az egyik doktornő vált be, tőle merünk kérdezni, az ő arca reményt sugároz mikor beszél hozzánk. Jó kezekben vagyunk azt mondják, az ország egyik legfejlettebb koraszülött osztályán vagyunk. Ez megnyugtató...

És ami érdekes még az anyukák arca... Én mindig figyelem, van amikor látom, hogy sírt, de amúgy jelét akkor nem mutatja, hogy szomorú lenne. Van hogy vidáman kisimult arccal jön, akkor valószínűleg jó hírt kapott, és a remény tükröződik vissza. Sosem kérdezzük hogy hogy vagy, vagy a pici, csak mondja mindenki magától ha akarja... És jó hallani, ha pozitívat mondanak, átérezzük mi is, örülünk velük mintha a sajátjainkkal történt volna. 

És az este 6 óra... Az apukák ideje! Egy órás a látogatási idő, és bennt vannak a szülők. Gábor is mindig aztmondja, hogy ez a napja fény pontja. Az összes apukán látom az izgalmat, hogy mikor mehetnek be az osztályra, hogy megnézhessék fiaikat, lányaikat. Nagyon szép, nagyon megható...

Kézmosásra állunk sorban, mikor már bennt vagyunk, de közben mindenki tekinget már a saját kis ,,dobozára", hogy megvan- e még. Fertőtlenítés és már nyúlunk is be a picikhez. Az idő bevan osztva nálunk, fél óra kisbéka és fél óra kisszivecske. Nincsenek egy inkubátorban ezért mondjuk is nekik, neharagudjanak, de a tesó vár minket. Simogatjuk őket, a bőrük puha, nagyon finom... Van hogy mélyen alszanak, de néha éberek. Elmondjuk nekik, hogy milyen ügyesek, dícsérjük őket a küzdelmük miatt. Harcos kislányok... Keressük a hasonlóságokat, méregetjük őket és csillog a szemünk... Ez a boldogság, hogy itt lehetünk velünk, és ez a közelség, amit megtehetünk feléjük nagyon jó. Lélekmelegítő...

Mondta ezt egy hasonló helyzetbe lévő PIC-es anyuka. És milyen igaz...

Szerencsére találtam a kórházban olyan nővért, aki készségesen elmagyarázta a fejés titkát. Nagy titok ez, semmi extra... Először stimuláljuk a mellett kézi mellszívóval, mivel kisbabánk most nem tud érintkezni a mellünkkel, masszírozzunk és császárosoknál pár nap múlva beindul. (4-5 nap múlva kb) Szüléstől számítottan 3 nap múlva próbálkoztam, nekiültem a szerszámokkal, hogy na akkor kezdjünk ezzel valamit. Nem nagyon reménykedtem a dologban, éreztem hogy gyenge a testem és eléggé ki is vagyok még száradva. De rajta voltam és csináltam... Sőtt csináltuk! Gábor pumpált én masszíroztam. Talán ez egy fotót is megért volna! És valami jött, valami pici kevéske és nagyon sárga. Nemtudtuk, hogy mit kezdjünk vele, ezért szóltam drága férjemnek, hogy a kis tejespalackkal szaladjon az osztályra és kérdezze, hogy ezzel tudnak-e kezdeni valamit. Vicces, ahogy az apuka megy az osztályra az anyuka tejével és kérdezi, hogy Jónapot, ez jólesz? És igen, JÓ! Örültek, talán nálunk is jobban, az előtej, ami nagyon fontos a koraszülött babáknak és a mennyiség is elég mivel csak nagyon kis mennyiségeket kapnak. Örültünk nagyon mi is, és nekibuzdulva megvettük az elektomos mellszívó hiperszuper fajtáját. Azóta csak jön, és jön... Kelek, eszek, fejek, babázok, eszek, fejek, babázok, pihenek, fejek, babázok és így tovább... A mennyiségek nőnek és az én önbizalmam is. Amit megtehetek a babákért az elsősorban ez! A fontos és éltető anyatej, ami segít nekik átküzdeni ezen a nehéz helyzeten. Tényleg nekem is szenvedélyem lett a fejés!

Adatok:

Név: Herczeg Hédi

Születési súly: 1120 gramm

Születési idő: 2013-05-12; 9:04 perc

Név: Herczeg Léna

Születési súly: 830 gramm

Születési idő: 2013-05-12; 09:02 perc

És amit a lányokról tudni kell: Kezdeti állapotban Hédi kicsit rosszabbul viseli a kinti létet, lélegeztető gép kell neki, mert önállóan nem képes a légzésre. Keringés sem megfelelő, vese működés még nem indult be. Sajnos a fertőzés miatti állapot gyengítette le ennyire. Ultrahangvizsgálattal megállapították, hogy ciszták vannak a bal agyféltekéjében, aminek idegrendszeri következményei lehetnek, de kimenetelük még ismeretlen, hogy milyen hatással lesz rá. Vérátömlesztést kap mert vérszegény.

A jelenlegi állapot szerint keringés stabil, veseműködés stabil, légzés önállóan stabil.

És ahogy mi látjuk? Látjuk, hogy nagyon ügyes, igyekszik és tör elő, kicsit gyengébb mint nővére, de szépen veszi az akadályokat. Büszkék vagyunk rá. Mikor megtudtunk, hogy levették a lélegeztetőről sírtunk az örömtől. Tudjuk, hogy ez még változhat, de mi minden ilyen apró dolognak nagyon tudunk örülni, mert kell is! Ő a mi kis Szivecskénk! Beceneve eredete egy szív alakú világos folt amit a combján fedeztem fel. Ez a jel végig kíséri, utánna is láttam egy piciny vérfoltot vérvétele után, amin egy szív alakú vércsepp volt. Ő a mi kis nagylányunk. :)

Kezdeti állapotban Léna légzése önálló és stabil, keringése stabil, veseműködés stabil. 

A jelenlegi állapot szerint az emésztés nehezen megy, sokszor visszajön neki a kaja, minden más mellett kitartóan hajt előre.

És ahogy mi látjuk? Kicsi de mégis erős, virgonc, rengeteget mozog. Mindig a kicsit féltjük, de most úgy tűnik idősebb testvérként tör előre. Ő a mi Kisbékánk! Beceneve eredete onnan jött, amikor először megláttam felhúzott lábacskái és karocskái alapján egy mesebeli kisbéka jutott eszembe. Nem gúnynév, ez egy kedves hasonlat számomra, ő a másik nagy kislánykánk. :)