Helyzet a következő: Hédike 2400 gramm, Lénuska 1910 gramm. Olyan szépen nőnek, hogy számunkra is hihetetlen a dolog. Nagyon jól esznek már cumisüvegből is, Hédike szempillanat alatt beccupantja az adagját már, Lénuska még fél adagokat bír enni, mert hamar elfárad, de ez is egyre jobb lesz idővel. 

Jelenleg a szemük állapotát vizsgálják, mert romlott nekik, ezért lézeres szemműtétre lesz valószínűleg szükségük, hogy a megvakulástól megvédjék őket. Doktornő szerint rutinszerű ez a műtét, de számomra még mindig félelmetesnek és agagsztónak tűnik... De tudom, hogy muszáj, ezért próbálok nem aggódni.

Már tényleg olyanok, mint a ,,nagy" babák. Esznek, büfiznek, pukiznak, sírnak, moslyognak. És egyre jobban igénylik, hogy dajkáljam őket... Ami jogos, egy kisbaba nincs csak úgy el a semmibe... Van ezeknek a gyerekeknek anyjuk meg apjuk is, akik a nap 24 órájában szolgálatban vannak. Vagyis lennének... Csak ugye, mi nem lehetünk velük ott állandóan. Pedig már úgy mesélnék nekik, meg úgy énekelnék nekik, meg úgy, meg úgy... De olyan rövid az idő, hogy be sem tudnám fejezni... Meg hiányzik a meghittség, az az otthoni nyugi... Már nagyon várom a hazamenetelt! Addig is, próbálok kiteljesedni azokba a fél órákba, mint egy igazi ANYA!

(Egyébként a lányokon azok a masnik a nővérkék kreációja gézből, nagyon csinoskák voltak így, feldobták a  napomat, köszönöm nekik! )