87 nap eltöltött kórházi élet után hazakerültünk! Már több mint egy hete itthon vagyunk, bele estünk a sűrűjébe, most jutottam el én is odaáig, hogy leüljek egy kicsit a masinám elé... 

És hogy milyen itthon? Csend, nyugalom, boldogság... Minden hétköznapi, minden normális, mintha el sem mentem volna énse itthonról... Mi is és a gyerekek is kiegyensúlyozottabbak lettünk, érezzük mindannyian, hogy egy nagyon nehéz szakaszon túl vagyunk és megkönnyebbülhetünk.

Őszintén bevallom, hogy nem tudom, hogy én is hogy bírtam ki ezt a hosszű időt... 3 hónapot távol voltam az otthonomtól és a négy fal között voltam szinte végig. Valamelyik nap, amikor kijött a gyerekorvos a végén azt mondta, hogy az anyukának meg napsütést írok fel. Kicsit elszoktam a szabad levegőtől meg a fénytől is.

De megérte ez a hosszú idő, és az erőt a lányaimból és a férjemből merítettem. Sosem mutattam magamat gyengének és ezután sem fogom, mert az nem old meg semmit. Ha az ember hisz abban. hogy a sok rossz ellenére, valamikor... egyszer... el fog jönni az a jó, a boldogság, akkor ki lehet bírni, bármilyen szörnyűségen is megy keresztül. Nagyon sok a koraszülés, aminek énis ,,áldozata" lettem, de úgy gondolom felfogás és hit kérdése az egész. Vagy hiszek valamiben, abban, hogy a gyermekem jól lesz és hazakerül egyszer, vagy elkeseredek és csak sírok és vádolok valakit vagy valamit... 

Emberek, én azt mondom: Mindenki nézzen körül a ,,saját háza tájékán" és számoljon el azzal, ami a birtokában van. Szerető feleség/férj, gyerekek, gondos szülők, hűséges barátok, takaros ház, lakás, háziállat stb. Akármilyen nehéz is néha, a nap végén mindig úgy feküdjön le mindenki... De jó is nekem, hogy itt vannak nekem ők!. Mert sokszor nem becsüljük meg, amink van. És ha kopogtat az ajtónkon a baj, vagy valami rossz történik, akkor már nem tudjuk élvezni a jó és szép pillanatokat, csak bánkódnánk, amiért nem örültünk eléggé annak amink van/volt!

Én így fogom fel a kis eszemmel, minden nap hálás vagyok és boldog, hogy együtt lehet a családom örömben, békességben és boldogságban. A jővő még messze van, kár rágódni rajta...

Kedves Barátok/Rokonok/Ismerősök és Ismeretlenek!

Hálás vagyok nektek, azért a sok üzenetért és hívásért amivel elárasztottatok! Nagyon sokszor erőt adtatok ti is nekem. Egy-egy mondat nagyot lökött rajtam, buzdított, hogy hajrá. menni fog! Nemtudom megköszönni sem nektek egyenként, ezért inkább annyit mondok nektek és remélem ez felér egy fél köszönettel: Én minden nap, azért imádkozom, hogy azok, akik jót akartak nekünk, akik fohászkodtak értünk, akik sokat gondoltak ránk és izgultak értünk, azokat a Jó Isten áldja meg, és erőben, egészségben és boldogságban tartsa meg!

A blogot természetesen folytatni fogom még, mert szeretek írni, főleg mostmár a lányokról és az ő fejlődésükről, mert nem lesz könnyű egyikőjüknek sem, még várnak rájuk nagy feladatok!