Utálom ezt a kérdést... Mert én magam sem tudom rá a választ! Reggel bemegyek hozzájuk és azt látom, hogy nyugodtak és alszanak. 3 óra múlva közli az orvos, hogy Léna gyengébben van, nincs vizelete. Puff... Pedig én úgy látom, hogy jólvan, édesen pihen, jelét nem látom, hogy rosszabbul lenne. Hédit nyugtalannak látom, de a doktor aztmondja, hogy az állapota stabil. Pedig olyan szaporán lélegzik... Nem értem. Nem látok bele a dolgokba, hogy milyen harc mehet most a pici szervezetükbe. Ha lehetne, akkor csókokkal borítanám el őket, és minden egyes csókkal kiszívnám a fertőzéseket, gyulladásokat és hasonló mumus dolgokat, amik bántják őket. Néha arra gondolok, hogy érintésem varázs erejű, ami erőt ad nekik, és ahányszor simogatom őket, annyiszor lesznek majd jobban.

De sajnos ez nem így van... Mindig vannak hullámvölgyek, egyik nap rosszabbul vannak, másikon pedig jobban. Ezt a harcot ők vívják meg, mi csak nézzük őket, és szorítunk nekik, hogy legyen még erejük és kitartásuk. Mert ha már otthon leszünk, akkor sokkal jobb lesz és könnyebb! Mindig azt képzelem, hogy otthon vagyunk már, és a nagy ágyban alszunk négyen. Velünk vannak és mi figyeljük őket, egymásra nézünk Gáborral és mosolygunk. Boldogság, megkönnyebbülés, meghittség. Így fog pihenni a Herczeg család!