Akik túl korán jönnek. Piciny gyermekek... Várjuk őket, na de azért ennyire nem! 

Nem is tudom, hogy milyen érzés lehet 40 hétig hordani egy gyermeket. Vagyis kettőt... De az ikrek amúgy is, általában korábban jönnek. Hányan vagyunk hasonló helyzetben... Előtte sosem gondoltam bele, hogy milyen megpróbáltatáson mennek keresztül ezek a szülők és kisbabák. Általában kapjuk a hírt, hogy túl korán jött, aztán pár hónap után, hogy szépen megnőttek és otthon vannak már. De mi történik ez idő alatt? Sok megpróbáltatás, sírás, aggódás és küzdelem... A legapróbb dolgoknak örülünk, amik más babás szülőnek természetes dolog. Pisil, van széklete, lélegzik magától, eszik 10-15-20 ml-t, nyitott inkubátorba került, kézbe lehet venni stb... De a tapasztalat megvan, most már én is másképp gondolkodom! 

Ma beszéltünk a főnővérrel. Új helyen vagyunk, mert a kórház átköltözött, ezért mindent elmagyarázott, hogy mit hol találunk, mik az új szabályok. A beszélgetés végén, elmondta nekünk, hogy tudja, hogy nekünk kicsit másképp kell gondolkoznunk és nehezebb nekünk. Más az időbeosztásunk is, a 3 óránkénti látogatás meg a fejés miatt is. De erősnek kell lennünk, mert a gyermekeinknek olyan apukákra és anyukákra van szükségük, akik nincsenek összetörve és pozitívan gondolkodnak. Mert ezzel tudunk rajtuk a legtöbbet segíteni! Az önvádaskodást is felejtsük el, mi nem tehetünk róla, megtörtént és kész. Csak pozitívan és előre!

De nem is rólunk van most szó, hanem róluk. Mert ők igazi hősök! Nagy küzdelem ez az élni akarásért. Úgy gondolom, hogy fejet hajthatunk, minden egyes korán született gyermek előtt. Akik megvívják a harcukat már az életük legelején és győztesen térnek majd haza, otthonukba a családjukhoz!