Sárga táblácska az osztály ajtója felett, feketén szerepel rajta ez a három betűcske:PIC= Perinatális Intenzív Centrum. Ittvagyunk mert itt kell lennünk, ide költöztünk. A látogatás 3 óránként van beosztva fél órákra: 9,12,15,18,21 óra. Ezzel be is van osztva a napunk, nekünk anyukáknak, akiknek piciny gyermekeik fekszenek itt. Minden látogatás előtt egy fejés, kis üvegcsébe visszük az éltető tejecskét picurkáinknak és reménykedünk, hogy ma már beveszi a piciny gyomruk. Sokan vagyunk akik hasonló helyzetben vannak, sorstársak vagyunk, már mondhatnám azt is hogy egy család. Ismerős arcok mindig a váróteremben, vannak akik már rutinosan várakoznak, vannak akik még frissek és tördelik a kezeiket az izgalomtól mint mi is... Viccelődnek ami elején furcsának tűnt, hogy honnan ez a lazaság, ezek a könnyű nevetések, miközben odabennt a pici életek küzdenek. De jól esik hallgatni őket, mi is kezdjük úgyérezni, hogy ez most a normális, átlagos... A téma persze mindig körülöttük forog... Melyik nővér aranyos, melyik doki jó fej, kinek mit mondtak, kinek mennyi teje van, kinek mit csinált éppen az életkéje stb. Megvan mindenki a maga kedvenc személye odabennt, akitől mer kérdezni, mert az nehéz... Van aki érzelem nélkül közli szárazon a tényeket, van aki keveset mond, van aki túl sokat. Nekünk az egyik doktornő vált be, tőle merünk kérdezni, az ő arca reményt sugároz mikor beszél hozzánk. Jó kezekben vagyunk azt mondják, az ország egyik legfejlettebb koraszülött osztályán vagyunk. Ez megnyugtató...
És ami érdekes még az anyukák arca... Én mindig figyelem, van amikor látom, hogy sírt, de amúgy jelét akkor nem mutatja, hogy szomorú lenne. Van hogy vidáman kisimult arccal jön, akkor valószínűleg jó hírt kapott, és a remény tükröződik vissza. Sosem kérdezzük hogy hogy vagy, vagy a pici, csak mondja mindenki magától ha akarja... És jó hallani, ha pozitívat mondanak, átérezzük mi is, örülünk velük mintha a sajátjainkkal történt volna.
És az este 6 óra... Az apukák ideje! Egy órás a látogatási idő, és bennt vannak a szülők. Gábor is mindig aztmondja, hogy ez a napja fény pontja. Az összes apukán látom az izgalmat, hogy mikor mehetnek be az osztályra, hogy megnézhessék fiaikat, lányaikat. Nagyon szép, nagyon megható...
Kézmosásra állunk sorban, mikor már bennt vagyunk, de közben mindenki tekinget már a saját kis ,,dobozára", hogy megvan- e még. Fertőtlenítés és már nyúlunk is be a picikhez. Az idő bevan osztva nálunk, fél óra kisbéka és fél óra kisszivecske. Nincsenek egy inkubátorban ezért mondjuk is nekik, neharagudjanak, de a tesó vár minket. Simogatjuk őket, a bőrük puha, nagyon finom... Van hogy mélyen alszanak, de néha éberek. Elmondjuk nekik, hogy milyen ügyesek, dícsérjük őket a küzdelmük miatt. Harcos kislányok... Keressük a hasonlóságokat, méregetjük őket és csillog a szemünk... Ez a boldogság, hogy itt lehetünk velünk, és ez a közelség, amit megtehetünk feléjük nagyon jó. Lélekmelegítő...
