Az elmúlt 2 hét nagyon mozgalmas volt számunkra, de kezdjük az elején...

Felajánlották, hogy kinnt lehetnek a lányok nálam a gyerekágyon, aminek rettentően örültem és persze féltem is. Teljesen rutintalannak éreztem magamat, atól függetlenül, hogy azért már csináltam velük ezt-azt. De az, hogy én magam mérem ki a kajájukat, rajtam múlik, hogy megegyék és még büfizetni is, meg tisztába rakni... De talán nem is ez volt a legfélelmetesebb, hanem az éjszaka. Totál egyedül, semmi mozgás a folyósókon, mindenki a babáival foglalkozik. Csak Hédi volt kinnt nálam este mindig, mivel Lénát még megfigyelés alatt tartották a műtét miatt. De nem panaszkodom, mert Hédi mintha érezte volna a bizonytalanságomat és nyugodt maradt végig mellettem, semmi felesleges sírás! Csak a panaszkodás az éhségről, meg ha pelust kell cserélni. Ilyen szempontból nagyon jók voltak a napok, bár 3-4 óra alvás nem elégített ki, de az öröm nagyobb volt mint a fáradtság.

Aztán most elköltötünk! Átjöttünk a hízlaldába, elszakadtunk az intenzív csipogó, sípoló zajától. Ahol most vagyunk, itt csend és nyugalom van. A gyerekek nálam az anyaszobában, a nővérek ittvannak segítenek mindenben, ami nem megy, vagy esetleg amiben bizonytalan vagyok. Még mindig keveset alszom, főleg mivel már mindkét lánykám mellettem van és úgymond ,,egyedül" vagyok rájuk. Néha nem is emlékszem, hogy mit beszéltem a nővérekkel, vagy éppen mikor kell etetnem vagy egyáltalán én mikor ettem! De még mindig nem panaszkodom, hiszem erre vártam. Vagyis vártunk! Gábor is ittvan mellett egész nap, segít az esetésben, a pelenkázásban, a büfiztetésben. Nagyon büszke vagyok rá! Bár a nagyobb ,,csomagok" szele néha megszédíti, de olyankor jön a felmentő sereg anya személyében!

Most itt jó, de otthon lesz igazán jó! Nem tudjuk még, hogy meddig leszünk, de talán már nem sok van hátra... Most alszanak éppen a tündüsök és van egy minyurka időm, de lassan etetés és kezdődik a móka!