Az őrzőből csak a következő napon kerülök ki, miután jók az eredményeim. Örülök, hogy szabadulok a helytől, mert a nővérek egytől egyig nem kímélnek, szigorúak és nem kedvesek. Nem együttérzést várok, hanem egy mosolyt egy apró gesztust vagy bármit. De semmi... Lehet itt kicsit dúrvábban kell bánni az emberekkel, hogy egy kicsit a műtét után feléledjenek. 

A gyerekosztályon vagyok egy ötös szobába. Belépek az ajtón, az anyukák kíváncsian méregetnek, érkezik a sorstársuk. Mindenki babázik, már rutinszerűen pelenkáznak, szoptatnak és büfiztetnek. És jön a kérdés: ,,-Mikor szültél?" Huhh, mikor is... A dátumot tudom, de most hogy az tegnap vagy azelőtt vagy melyik nap. Rávágom hogy szombaton, aztán kicsit bizonytalanul vasárnap... Ez kicsit furcsa, látom rajtuk. A következő kérdés ,,-És a pici mekkora?" Picik, helyesbítek és rögtön felragyog mindenki arca. Ikrek hallatára izgatottabb lesz mindig mindenki, de jó két baba. Mielőtt kérdeznék már válaszolok is ,,- A babák a koraszülöttön vannak, hamarabb érkeztek." A mosolyok átváltoznak, és kedves, ne aggódj mosolyokká válnak. Cuccok be, ledobok mindent, fáradt vagyok... Fekszem de pihenni nem tudok, nagy a nyüzsgés a szobában, elgondolkozom, hogy vajon ez éjszaka is így lesz? Próbálok pihenni, de jön a családom, megnyugszom mert velem vannak, bíztatnak, hogy minden rendben lesz a babákkal. Gábor is próbál vigasztalni, beszéljük az eseményeket, de csak a amit már eddig is tudunk. Érzem, hogy aggódik és próbál erős lenni, nem könnyű. De nagyon jól csinálja, mert erős marad végig. Belékapaszkodom teljesen, pedig bele se gondolok, hogy ő is mit élhetett és élhet át. Kicsit önző vagyok... Vagy csak kétségbeesett. Inkább zavarodott. Mondják, hogy pihenjek, de nemtudok. Pic-en kérdezik van-e tejem, én meg nemet bólogatok. Tej... Eszembe sem jutott, hogy nekem még van ilyen feladatom is. Vakarom a fejem, és gondolkozok, hogy az hogy is szokott lenni. Egyszer sem gondoltam bele, hogy az hogy fog elindulni, mit kell csinálni, nyomni, enni stb. Még eszközöm sincs hozzá. Pedig a doktornő magyarázza, hogy a koraszülött babáknak nagyon fontos a tej, és nagyon sokat segítenék vele az állapotukon. Kétségbe esem... Hívom a nővérem, mit csináljak. Elmondja az utasításokat, hirtelen kicsit sok, és zavaros. Nem fog menni... Rohanok a tejkonyhára, de zárva... Kérdezem a nővéreket, de a választ nem kapom meg tőlük, reggel próbálkozzam a konyhán... Ok.

Visszacammogok a szobába és befekszem az ágyba. Mondták pihenjek sokat, lesz akkor tejem, hát akkor talán erre még képes is vagyok. De nem megy... Babák... Ezek nagy babák, az enyémeimhez képest, sírnak, szopiznak és édesen alszanak. Látom az anyukák szemében azt a fényt, ahogy ránéznek gyermekeikre. Tényleg a gyermek a legnagyobb a kincs. Egy igazi ékszer, amit az anyukák büszkén fognak karjaikban. Egy ajándék...

Fájdalom eléri a szívemet, nem bírom tovább... Sírva hívom fel azt az embert, aki tudom, hogy megnyugvást adhat nekem... A gyermekeim apját. Nagyon nehéz elmondani neki, de tudja mi a baj.. Káosz van a fejemben és a testemben is... Valami űrt érzek, valami hiányzik. Megvan, de még sincs velem. Összpontosítani nemtudok a testemre és a lelkemre sem. Anya vagyok, de mégsem érzem annak magam, gyermekeimet karomban tartanám de nem lehet. Túl törékenyek, túl kicsik...De megszülettek és ezen a világon vannak velem. Látom őket és érzem is, de igazi ölelést nem adhatok nekik. Ez ottvan a pokol és a menny között szószerint, félúton, elakadva...

Kialvatlanság és az érzelmi válság letaglóz másnapra. Alig várom a reggelt, hogy találkozhassak Gáborral és próbáljunk intézni másik szobát, mert itt megfulladok... Nővérek persze halogatják és aztmondják nincs szabad egyes szoba, de a dokink rögtön talál egyet, egy nekünk megfelelőt. Egy szinttel fejjel, azon a szinten, ahol vannak a babáink is lett egy szoba. Egyedül... Már magára a szóra is kicsit felélénkülök. Pihenés, nyugalom, összpontosítás... Ez kell nekem! Alszom szinte egész nap, nem gondolkozom semmin, csak pihenek, jól esik... Eszem és iszom keveset, bár a gyomrom is tartalékra vette magát, neki is sok ez a ,,megemésztetlen érzelem". Relax....