87 nap eltöltött kórházi élet után hazakerültünk! Már több mint egy hete itthon vagyunk, bele estünk a sűrűjébe, most jutottam el én is odaáig, hogy leüljek egy kicsit a masinám elé... 

És hogy milyen itthon? Csend, nyugalom, boldogság... Minden hétköznapi, minden normális, mintha el sem mentem volna énse itthonról... Mi is és a gyerekek is kiegyensúlyozottabbak lettünk, érezzük mindannyian, hogy egy nagyon nehéz szakaszon túl vagyunk és megkönnyebbülhetünk.

Őszintén bevallom, hogy nem tudom, hogy én is hogy bírtam ki ezt a hosszű időt... 3 hónapot távol voltam az otthonomtól és a négy fal között voltam szinte végig. Valamelyik nap, amikor kijött a gyerekorvos a végén azt mondta, hogy az anyukának meg napsütést írok fel. Kicsit elszoktam a szabad levegőtől meg a fénytől is.

De megérte ez a hosszú idő, és az erőt a lányaimból és a férjemből merítettem. Sosem mutattam magamat gyengének és ezután sem fogom, mert az nem old meg semmit. Ha az ember hisz abban. hogy a sok rossz ellenére, valamikor... egyszer... el fog jönni az a jó, a boldogság, akkor ki lehet bírni, bármilyen szörnyűségen is megy keresztül. Nagyon sok a koraszülés, aminek énis ,,áldozata" lettem, de úgy gondolom felfogás és hit kérdése az egész. Vagy hiszek valamiben, abban, hogy a gyermekem jól lesz és hazakerül egyszer, vagy elkeseredek és csak sírok és vádolok valakit vagy valamit... 

Emberek, én azt mondom: Mindenki nézzen körül a ,,saját háza tájékán" és számoljon el azzal, ami a birtokában van. Szerető feleség/férj, gyerekek, gondos szülők, hűséges barátok, takaros ház, lakás, háziállat stb. Akármilyen nehéz is néha, a nap végén mindig úgy feküdjön le mindenki... De jó is nekem, hogy itt vannak nekem ők!. Mert sokszor nem becsüljük meg, amink van. És ha kopogtat az ajtónkon a baj, vagy valami rossz történik, akkor már nem tudjuk élvezni a jó és szép pillanatokat, csak bánkódnánk, amiért nem örültünk eléggé annak amink van/volt!

Én így fogom fel a kis eszemmel, minden nap hálás vagyok és boldog, hogy együtt lehet a családom örömben, békességben és boldogságban. A jővő még messze van, kár rágódni rajta...

Kedves Barátok/Rokonok/Ismerősök és Ismeretlenek!

Hálás vagyok nektek, azért a sok üzenetért és hívásért amivel elárasztottatok! Nagyon sokszor erőt adtatok ti is nekem. Egy-egy mondat nagyot lökött rajtam, buzdított, hogy hajrá. menni fog! Nemtudom megköszönni sem nektek egyenként, ezért inkább annyit mondok nektek és remélem ez felér egy fél köszönettel: Én minden nap, azért imádkozom, hogy azok, akik jót akartak nekünk, akik fohászkodtak értünk, akik sokat gondoltak ránk és izgultak értünk, azokat a Jó Isten áldja meg, és erőben, egészségben és boldogságban tartsa meg!

A blogot természetesen folytatni fogom még, mert szeretek írni, főleg mostmár a lányokról és az ő fejlődésükről, mert nem lesz könnyű egyikőjüknek sem, még várnak rájuk nagy feladatok! 

Kedves Ismerőseim!

Örömmel értesítek mindenkit, hogy megszülettek ikerlányaink július 25.-én. Léna 2330 grammal, Hédi 3100 grammal látta meg a napvilágot. Jól vagyunk, és nagyon boldogok vagyunk, hamarosan haza megyünk!

Így szólt volna a kedves köszöntő levél, amiben értesítem a kedves ismerősöket és rokonokat. Hivatalos kiírás július 25.én lett volna, a 40. hét vége. A történtek és nehézségek ellenére úgy érzem kellett az élettől ez a ,,pofon", hogy egy kicsit észbe kapjunk és más elgondolásba lássuk az életünket. Persze még nincs vége a történetnek, sok nehézség vár még ránk, de úgy érzem képesek vagyunk végig csinálni és boldogok tudunk lenni így is a lányokkal. Én nagyon boldog vagyok és hálát adok minden nap a Jó Istennek, hogy ilyen gyönyörű lányokat adott nekünk! Még mindig nem vagyunk otthon, de ha jól számoljuk, akkor 3 hónaposak lesznek a lányok és akkora már a saját házunkban leszünk. Még egy kicsit ki kell bírnunk ezt a kórházi létet, ami bevallom őszintén nagyon nem egyszerű, nem csak nekem, hanem főleg a lányoknak, de ezt már úgy gondolom, hogy fél lábbal is...  Addig is élvezem a helyzetet a lányokkal, sokat sírunk, sokat alszunk, sokat eszünk, de a legjobb amikor nyugalomba vagyunk és nézzük egymást és újra meg újra szerelembe esünk! 

(A felső két fotó az első fotók a lányokról, amit én készítettem, nem akartam vele senkitsem sokkolni, de mi tényleg ilyen kicsik és védtelenek voltunk!)

Az elmúlt 2 hét nagyon mozgalmas volt számunkra, de kezdjük az elején...

Felajánlották, hogy kinnt lehetnek a lányok nálam a gyerekágyon, aminek rettentően örültem és persze féltem is. Teljesen rutintalannak éreztem magamat, atól függetlenül, hogy azért már csináltam velük ezt-azt. De az, hogy én magam mérem ki a kajájukat, rajtam múlik, hogy megegyék és még büfizetni is, meg tisztába rakni... De talán nem is ez volt a legfélelmetesebb, hanem az éjszaka. Totál egyedül, semmi mozgás a folyósókon, mindenki a babáival foglalkozik. Csak Hédi volt kinnt nálam este mindig, mivel Lénát még megfigyelés alatt tartották a műtét miatt. De nem panaszkodom, mert Hédi mintha érezte volna a bizonytalanságomat és nyugodt maradt végig mellettem, semmi felesleges sírás! Csak a panaszkodás az éhségről, meg ha pelust kell cserélni. Ilyen szempontból nagyon jók voltak a napok, bár 3-4 óra alvás nem elégített ki, de az öröm nagyobb volt mint a fáradtság.

Aztán most elköltötünk! Átjöttünk a hízlaldába, elszakadtunk az intenzív csipogó, sípoló zajától. Ahol most vagyunk, itt csend és nyugalom van. A gyerekek nálam az anyaszobában, a nővérek ittvannak segítenek mindenben, ami nem megy, vagy esetleg amiben bizonytalan vagyok. Még mindig keveset alszom, főleg mivel már mindkét lánykám mellettem van és úgymond ,,egyedül" vagyok rájuk. Néha nem is emlékszem, hogy mit beszéltem a nővérekkel, vagy éppen mikor kell etetnem vagy egyáltalán én mikor ettem! De még mindig nem panaszkodom, hiszem erre vártam. Vagyis vártunk! Gábor is ittvan mellett egész nap, segít az esetésben, a pelenkázásban, a büfiztetésben. Nagyon büszke vagyok rá! Bár a nagyobb ,,csomagok" szele néha megszédíti, de olyankor jön a felmentő sereg anya személyében!

Most itt jó, de otthon lesz igazán jó! Nem tudjuk még, hogy meddig leszünk, de talán már nem sok van hátra... Most alszanak éppen a tündüsök és van egy minyurka időm, de lassan etetés és kezdődik a móka!

Mosolygunk!

Attól függetlenül, hogy túl van Léna egy szemműtéten. Hősiesen viselte, nagyon bátor kislány. Hédire is vár a műtét még, bizonytalan az időpont, de hamarosan ő is túl fog esni rajta és ugyanolyan ügy lesz mint nővére.

Attól függetlenül, és hogy ma két hónaposak a lányok, és ennyi ideje vannak kórházban. De együtt tudunk lenni azért és ez számít!

És attól függetlenül is, hogy vannak, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek rólunk. Mi csak MOSOLYGUNK! :)

Ha tudni akarod, hogy mit jelent boldognak lenni, nézz egy virágra, madárra, vagy egy gyermekre; ők Isten országának a tökéletes képei. Mert pillanatról pillanatra élnek az örökkévaló jelenben, múlt és jövő nélkül. Így aztán mentesek attól a bűntudattól és aggodalmaskodástól, amely annyira gyötri az embereket. Tele vannak tiszta életörömmel: nem annyira az embereknek és dolgoknak, hanem sokkal inkább az életnek magának örülnek.

Anthony de Mello

Helyzet a következő: Hédike 2400 gramm, Lénuska 1910 gramm. Olyan szépen nőnek, hogy számunkra is hihetetlen a dolog. Nagyon jól esznek már cumisüvegből is, Hédike szempillanat alatt beccupantja az adagját már, Lénuska még fél adagokat bír enni, mert hamar elfárad, de ez is egyre jobb lesz idővel. 

Jelenleg a szemük állapotát vizsgálják, mert romlott nekik, ezért lézeres szemműtétre lesz valószínűleg szükségük, hogy a megvakulástól megvédjék őket. Doktornő szerint rutinszerű ez a műtét, de számomra még mindig félelmetesnek és agagsztónak tűnik... De tudom, hogy muszáj, ezért próbálok nem aggódni.

Már tényleg olyanok, mint a ,,nagy" babák. Esznek, büfiznek, pukiznak, sírnak, moslyognak. És egyre jobban igénylik, hogy dajkáljam őket... Ami jogos, egy kisbaba nincs csak úgy el a semmibe... Van ezeknek a gyerekeknek anyjuk meg apjuk is, akik a nap 24 órájában szolgálatban vannak. Vagyis lennének... Csak ugye, mi nem lehetünk velük ott állandóan. Pedig már úgy mesélnék nekik, meg úgy énekelnék nekik, meg úgy, meg úgy... De olyan rövid az idő, hogy be sem tudnám fejezni... Meg hiányzik a meghittség, az az otthoni nyugi... Már nagyon várom a hazamenetelt! Addig is, próbálok kiteljesedni azokba a fél órákba, mint egy igazi ANYA!

(Egyébként a lányokon azok a masnik a nővérkék kreációja gézből, nagyon csinoskák voltak így, feldobták a  napomat, köszönöm nekik! )

Divatbemutató a Herczeg lányoktól! Ezeket a ruhákat a nővérek adják rájuk, a koraszülött osztály kis ruhái. Hatalmas méretek, 42-es és 44-es bodyk. Vettem már énis nekik, ma vittem be az osztályra, hogy legyen valami saját is!

Jelenlegi mérés szerint Hédi 2040, Léna 1610 gramm! (bal Hédus, jobb Lénus)